A méz egy különleges aromájú egészséges cukor alternatíva, ami egyben az emberiség gyökeréhez kapcsolódó paleo diétában is elfogadott.
Ismerd meg a méz izgalmas történelmét!
A méz egy olyan étel, ami végigkísérte az emberiséget egészen a történelem előtti koroktól a jelen korig. Tudásunk szerint 50 – 25 millió éve jelentek meg a méhek a Földön, de az első bizonyíték az ember és a méhek találkozásának 10000 évre nyúlik vissza!
A méz és az ókori Egyiptom
Az egyszerű vad méhrajoktól való méz begyűjtéstől fokozatosan tértek át a méhek szaporítására, kialakítva az első egyiptomi méhészeteket. Több mint 3000 éves megbízható feljegyzések léteznek az egyiptomi mezőgazdaságról. Az egyiptomi időkben vízszintesen elrendezett cilinder alakú terrakotta kaptárokat használtak, majd a mézzel megtelt méhsejtekből kivonták a mézet. Ugyanebben az időszakban alakult ki a nomád méhészet első formája: az egyiptomiak a Níluson keresztül hajóztatták kaptárjaikat, hogy kövessék a virágok természetes virágzási sorrendjét, azért, hogy akkor engedjék ki a méheket, amikor legtöbb a virág. Az ókori Egyiptomban a méz csak a legmagasabb kasztok étele volt, de rituális értéke is volt és a természetes népi gyógyászatban is nagy szerepet kapott. A régészeti ásatások során mézes bödönöket találtak a fáraók sírjaiban és az is kiderült, hogy a mummifikációhoz is mézet használtak. Az egyiptomiak sikeresen gyógyítottak emésztési problémákat, égéseket és sebeket is mézzel.
A Sumér birodalom, Babilónia és Asszíria
A sumérok kozmetikai célokra használták a mézet, amíg a babilóniaiak és az asszírok felfedezték, hogy gyógyítja a bőr, a szem, nemi szervi és emésztési gondokat. Természetesen különböző ízletes ételek fontos összetevője is volt. A méz annyira fontos volt, hogy még Hammurapi törvénye is több cikkelyt tartalmazott, ami azokat a méhészeket védte, akik lopást szenvedtek el. Nem túl meglepő módon a méz nagy érték volt a sumér, babilóniai és asszír kultúrában.
Méz a görög és római kultúrában
Számos feljegyzés van a mézzel kapcsolatban a görög és római kultúrában egyaránt.
A méz és a méhek gyakran kaptak szerepet a mitológiában, például Zeusz születésének a története, akit születésekor kecsketejjel és mézzel etették a nimfák. A görög istenségek igazi étele, a mézet nem csak főzéshez, hanem vallási és temetési rituálékhoz is használták. A görög sportolók sok mézet fogyasztottak, Püthagorasz szerint a méz egy elixír, ami a hosszú és egészséges élethez titka. A rómaiak nagy mennyiségű mézet importáltak Ciprusról, az Ibériai-félszigetről, Krétáról és Málta szigetéről, aminek jelentős méhészeti múltja miatt a neve a melite, görögül méz-édes szóból ered. Ebben a korszakban nagymértékű értékes információ keletkezett a méhekről és a méhészettel kapcsolatban.
Római írók, mint Varro, Columella, idősebb Plinius és Virgilius átfogóan beszélnek a mézről és a méhekről, főleg Arisztotelész korábbi munkájából merítve. Arisztotelész volt az első, aki megkísérelte leírni a méhek anatómiáját és a méz keletkezését. Ebben az időben úgy gondolták, hogy a méz egyszerűen az égből esett le és a méhek csupán csak begyűjtötték. Seneca állította fel az elméletet, hogy a méhek valamiképpen részt vettek a méztermelés folyamatában, de csak a 17.-századra sikerült tisztázni, hogy pontosan hogyan készítik a méhek a mézet.
A méhészkedés széles körben elterjedt a római korban, és a méznek több felhasználása is volt, a népi gyógyászatban, főzéshez és kozmetikumokhoz használták.
Legtöbb mennyiségben édesítőnek, fűszernek és természetes tartósításra használták -például halak és hüvelyesek esetén - , valamint fermentált mézből mézsört készítettek.
India és a Korán
A méz ismert volt Indiában is, ahol vágyserkentőként használták. Indiában a mézet a szépség, a jóság és az erény szimbóluma volt, valamit nagy szerepe van a népi ayurvédikus gyógyászatban egészen a mai napig. Tisztító, féreghajtó, tonizáló, gyógyító, hűsítő és kozmetikai tulajdonságai miatt nagy becsben tartották.
A Koránban spirituális szimbólum a méz, valamint az anyagi gyógyuláshoz köthető. Nem túl meglepő módón a méznek a muszlim népi gyógyászatban és kozmetikumokban is nagy szerepe volt.
Méz a középkorban
A középkorban a méz folytatta útját, mint kiemelt eleme a gasztronómiának, ebben a korszakban fontos tartósító is volt. I. Károly uralkodása alatt a méhészkedés nagy mértékben kezdett terjedni, köszönhetően a méhészkedés megfelelő szabályozásának és a méztermelés valamint a mézsörkészítés ösztönzésének. Ebben az időszakban az apácák és szerzetesek nagy szerepet vállaltak a méhészkedésben.
A cukor megjelenése és a mézfogyasztás csökkenése
A reneszánsz korszakban is nagy kulináris szerepe volt még a méznek, nemcsak édesítőnek használták, hanem húsokhoz, ragukhoz és rakott ételekhez is használták.
A galenikus népi gyógyászatban is szerepet kapott, ami az emberi nedvek egyensúlyát akarta fenntartani. Az 1600-as években elkezdődött a cukornád és a cékla nagy mennyiségű termesztése, de a cukor nem terjedt el egészen a 18. századig, amikor a termelés olyan mértéket vett, hogy a cukor sokkal olcsóbbá vált a méznél, ezért cukorból fokozatosan többet kezdtek el fogasztani mint mézből.
A 20.ik század és az egyvirágú mézek
Csak a 20. század elejétől kezdtek el újra felfigyelni a mézre és a különböző típusú mézekre, előtte a megkülönböztetések megfigyeléseken és kóstolásokon alapultak.
Az 1920-as években az egyvirágú méz koncepciója és az igény, hogy megkülönböztessék a mézeket különböző virágok szerint Olaszországból ered. A méz akkora érdeklődést kezdett szerezni a 20.-ik században, hogy méz kostoló tanfolyamokat és méz minőség versenyeket kezdtek el szervezni világszerte, hogy megtalálják a legjobb minőségű mézeket.
Napjainkban a legtöbb ember már felismerte, hogy a természetközeli édesítők, mint a kivételesen egészséges méz sokkal jobb alternatívái a cukornak, ezért, és különleges aromája miatt választottuk a mézet desszertjeink egyik fő alapanyagául.
